PostHeaderIcon Krúdy Gyula álmoskönyve

Krúdy Gyula (1878-1933) 1925-ben kiadott álmoskönyve olyan kulcsszavakat tartalmaz, melyek segítségével az álomban megjelenö személyek, tárgyak, állatok, természeti jelenségek adják meg az álom valódi jelentését.

A szerzö így fogalmaz elöszavában:

“Néhány esztendö alatt megérett Álmoskönyv-em arra, hogy második nyomtatásban adjam öt azoknak a kezébe, akik Magyarországon és a határain túl is még mindig szeretnek álmodni.

Szükség volt e második kibocsátásra már csak azért is, mert a könyvárusok polcairól elfogyott Álmoskönyv-em; másrészröl igen sok hiányossága mutatkozott vala a könyvnek. Hiányoztak belöle mindenféle álmok, amelyeket az emberek álmodni szoktak, és rájuk magyarázatot nem találnak. A sok száz levél, amellyel olvasóim felkerestek: arról gyözött meg, hogy tökéletesnek hitt Álmoskönyv-em öregbítésre, bövítésre szorul.

Azonkívül az elmúlt években magam is gyarapítottam ismereteimet mindenféle bevált régi könyvek és jónak vélt új könyvek olvasgatásával. Megismerkedtem Mesmer tudományával, aki tudvalevüleg kézrátevéssel tudott gyógyítani – én talán az apró betükkel fogom majd elmulaszthatni azokat a borús gondolatokat, amelyek az embereket egy-egy rossz álom után meglepni szokták.

Nincsen rossz álom.

Mert amikor álmodunk: azt jelenti, hogy még élünk.

A halottak nem álmodnak, mert hiszen ök már mindent tudnak.

Tehát a legrosszabb álom sem jelenthet egyebet, mint azt, hogy még nem léptük át a halál néma kapuját; tennivalónk, elfoglaltságunk van a földön. Az álmok mutatják néha balsorsunkat is, amellyel majd bátran szemközt kell néznünk; de jelentik örömeinket is, amelyek majd felváltják csüggedtségünket.

A legrosszabb álomban is van valamely jó.

Éppen arra való ez a könyv, hogy az álmától elborult ember kikeresse magának a sokféle álommagyarázat közül azt a megfejtést, amely öt leginkább megvigasztalja.

1925. ösz

A szerkesztö”
[Forrás: http://mek.niif.hu/00700/00756/html/01.htm ]

Ezek alapján tehát elmondható, hogy az álmot egyfajta pozitív életjelenségnek is felfoghatjuk, és megfejthetjük Krúdy által összegyüjtött – nagyrészt – népi kulcsszavak és hiedelmek alapján. A modern és a nemzetközi szavak ez alól természetesen kivételek, de valljuk be öszintén mit kezdenénk egy olyan kulcsszóval mint a “computer”, vagy a “klónozás”. Régi bölcsességekre támaszkodva próbáljuk értelmezni álmainkat, így megtalálhatjuk az utat valódi énünkhöz is.

Comments are closed.

Adsense
Keress pénzt a blogoddal!
Blog Advertising - Advertise on blogs with SponsoredReviews.com

Beregisztrálsz, és már válogathatsz is a jobbnál - jobb ajánlatok közül! A regisztráció teljesen ingyenes!